Olasz fertőzöttek üzenete: "Mi alábecsültük! Te ne tedd ezt! Maradj otthon!" - videóval

Egy Youtube-csatorna azt kérte olaszországi emberektől, adjanak tanácsot 10 nappal ezelőtti önmaguknak. Mondják el, hogy mit kellett volna tenniük, hogy a mostani állapot ne következzen be. 
Az egyik megszólaló arról beszélt, hogy tudja, hogy hallottunk már a koronavírusról, és azt is tudja, hogy alábecsüljük. 
Volt, aki arról beszélt, hogy 10 nappal ezelőtt még ugyanúgy élt, mint máskor. Fodrászhoz járt, vacsorázni a haverokkal, tárgyalásokra, megbeszélésekre, edzeni, tette a szokásos dolgokat. 
Volt aki arról beszélt, hogy a legrosszabb forgatókönyv az, ami éppen most történik. Hisz 10 nappal ezelőtt még az országban összesen 2000 megbetegedésről lehetett tudni, most ennek a kilencszereséről, és már több mint 1000 ember meghalt. 
10 nap történése az, hogy sokan már karanténban vannak, nem hagyhatják el a lakásukat, nem csak idősek, sok fiatal is megbetegedett, és vannak olyanok is köztük, akiket az intenzíven kezelnek.  És mindez azért történhetett, mert 10 nappal előtte könnyelműek voltak, és nem vették komolyan a fenyegető veszélyt.
Ezért azt tanácsolják 10 nappal ezelőtti önmaguknak, és ezzel főleg  azoknak az országoknak a lakóinak, ahol ugyanígy gondolkodnak, hogy ne becsüljék le a problémát.
'Mert ez nem alaptalan pesszimizmus"
"Mert már azért is hálás lehetsz egy idő után, hogy a saját házadban levegőt szívhatsz be"
Megszólal a filmecskében egy férfi is, aki saját magának azt tanácsolja, hogy mondja le szombati programját, mert ha ezt megtette volna, akkor nagy eséllyel most nem lenne házi karanténban.
" Ne szarakodj, maradj otthon. Nem olyan rossz, mint ahogy először gondolod, egy csomó mindenre lesz időd. És tartsd észben, hogy nem te vagy a világ közepe, nem egyedül élsz a Földön!
Mi alábecsültük! Te ne tedd ezt! Maradj otthon" - záródik a videó
Érdemes rajta elgondolkodni, elvégre ők benne vannak. Csak jobban tudják, hogy mit szúrtak el, és mire kéne figyelni nekünk, hogy ne essünk ugyanabba a hibába - mint ők...
loading...

Megjegyzések